Magyar zsidó lexikon: kis- és nagybetűk

A két világháború közti magyar zsidó szellemi élet egyik kiemelkedő terméke az Ujvári Péter szerkesztésében 1929-ben megjelent lexikon. Egy éven belül több kiadást megért, a rendszerváltás környékén reprintként, majd Nagy Péter Tibornak köszönhetően

digitálisan is hozzáférhetővé vált, és azóta is rendszeresen használjuk. A címlapon az egyik kiadásban ZSIDÓ LEXIKON, a másik kiadásban pedig MAGYAR ZSIDÓ LEXIKON olvasható.

A szakirodalomban legtöbbször Magyar Zsidó Lexikon alakban hivatkozunk erre az alapműre: a hosszabb címet csupa nagy kezdőbetűvel írva.

Azonban a magyar helyesírás szabályai mást írnak elő: 

196. A címek két nagy csoportra oszthatók: állandó címekre és egyedi címekre. Állandó cím az újságoké, a hetilapoké, a folyóiratoké és a könyvsorozatoké. Ezeket az jellemzi, hogy több szám címeként használatosak. Egyedi címük van viszont az irodalmi műveknek, a cikkeknek, a képzőművészeti alkotásoknak, a zeneműveknek, a műsorszámoknak stb. A címek írása tükrözi ezt a jellegbeli kettősséget. 

197. Az állandó címeket, tehát az újságok, hetilapok, folyóiratok, könyvsorozatok, azonos címmel megjelenő évkönyvek, könyvformátumú kalendáriumok címét nagy kezdőbetűvel írjuk. A többelemű címekben – a címben levő és kötőszó kivételével – minden szót nagy kezdőbetűvel írunk, például: Búvár, Kincskereső, Népszabadság, Nyugat, Valóság; Az Est, Magyar Nemzet, Nemzeti Sport, Nők Lapja, Élet és Tudomány, Prágai Tükör, Magyar Remekírók, Nyelvtudományi Értekezések. A mondatszerű állandó címeknek csak az első szava nagy kezdőbetűs, például: Ne láss, ne hallj, ne szólj! 

A könyvtárügy és a szakirodalmi tájékoztatás (dokumentáció) területén a szabvány előírásait követve az állandó címekben is csak az első elemet kezdik nagybetűvel.

198. Az egyedi címeket, tehát a költői művek, könyvek, értekezések, cikkek, képek, szobrok, zeneművek, műsorszámok stb. címét nagy kezdőbetűvel írjuk. A többelemű címekben csak az első szót és a tulajdonnevet kezdjük nagybetűvel, például: Hazám, Szózat, Napraforgók, Álarcosbál, Kívánságkosár; Ember az embertelenségben, A kőszívű ember fiai, Képes politikai és gazdasági világatlasz, Magyar értelmező kéziszótár, Tanulmányok Arany János költészetéről, Hajóvontatók a Volgán, Kis éji zene, Jó éjszakát, gyerekek!, Önök kérték. Továbbá: 1916 őszén, IX. szimfónia stb.

A lexikonok, enciklopédiák, szótárak címei, még ha több kötetben jelennek is meg, egyedi címnek minősülnek, nem állandó címnek. Így csak az első szót (valamint a tulajdonneveket) kezdjük nagybetűvel. Tehát a lexikonunk címe helyesen: Magyar zsidó lexikon.

Három ellenvetés hozható fel ezen írásmód ellen. Egyrészt az, hogy a lexikonok gyakran több kötetben jelennek meg (a mienk éppen nem). De még ha a kötetek pár év eltéréssel jelennek is meg, a többkötetes mű nem válik sorozattá. A lexikonon belüli szócikkek gyakran önálló bibliográfiai tételek, ezeknek önálló szerzői vannak, akiket feltüntetünk a hivatkozásokban. Az egész lexikon tehát egy szerkesztő által szerkesztett tanulmánygyűjteménnyel vethető össze – de a gyűjteményes kötetek is egyedi címnek minősülnek.

Másrészt felvethető az, hogy habár a lexikonunk címlapján csupa nagybetűvel jelenik meg a cím, de máshol a kötet szerkesztője mindegyik szót nagybetűvel írta, például az előszóban: „Kitűnő munkaerők dolgozták fel a Zsidó Lexikon anyagát”. Ez nem releváns érv a helyesírási szabályzattal szemben. A korábbi helyesírási konvenciókat követő írásmódokat általában frissítjük, hacsak nem betűhív átiratban kívánunk egy forrást közölni.

Egy harmadik ellenvetés a szakmai hagyomány, amely más tudományterületeken is hasonló problémákat okoz. A magyar néprajzi szakma lexikonjával kapcsolatban így fogalmaz a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda munkatársa (Balázs Géza): „A szótárak, lexikon címe egyedi, ezért csak az első szó[t] kezdjük nagybetűvel, tehát: Magyar néprajzi lexikon (AkH. 198). Mi régóta következetesen ragaszkodunk ehhez, de a szakmák képviselői előszeretettel írják alapműveiket csupa nagy kezdőbetűvel. Javasoljuk a szabályos formát.”