Rabbi Mose ben Majmon, a Rambam, azaz Majmuni (Majmúni) Mózes, a „zsinagóga sasa”, a legnagyobb középkori zsidó filozófus és vallástudós, egyben orvos és csillagász. Ismeretes még Maimonides / Maimonidész / Majmonidész / Májmonidesz néven is. Hogyan írandó nevének ez a görögös-latinos változata?
A magyar helyesírás szabályai szerint „latin betűs írású nyelvek tulajdonneveiben általában változtatás nélkül követjük az idegen írásmódot” (AkH12, 214. §), míg „nem latin betűs írású nyelvek közszavait és tulajdonneveit általában a magyar ábécé betűivel, lehetőleg a forrásnyelvből írjuk át” (uo. 202. § c.). Egy héber nevet tehát át kell írni magyarosan – de most egy zsidó tudós nem héber nevéről van szó!
A görög neveknek kétféle írásmódja is létezik magyarul: Püthagorasz és Pythagoras (de matematikaórán „Pitagorasz”, magyarosan), Eukleidész és Euclides, Aiszkhülosz és Aischylos, Szophoklész és Sophocles, Thuküdidész és Thucydides, Parmenidész és Parmenides, stb. Az egyik írásmód a görög (tehát nem latin betűs) írásmód magyaros átírása; a másik pedig az adott névnek az ókor óta kialakult latin (tehát latin betűs) írásmódja, változatlan formában.
Ezeken a neveken belül is egy külön csoport érdekel most bennünket. Az -idész, azaz -ides végződés a görög nevekben arra utal, hogy valakinek a fia, akárcsak a magyar -fi, -ffy végződés, a szláv -ovics, vagy a germán -son. Gondolhatnánk, hogy a felsorolt görög nevek analógiájára a Maimonidész és a Maimonides írásmódok is egyenrangúak. Előbbi magyarosabb, utóbbi latinizáló, tudóskodó (esetleg tudálékoskodó).
De nem ugyanaz a helyzet Majmúni Mózes esetén, mint mestere, Arisztotelész/Aristoteles, és általában az ókori görögök esetén. Miért?
Mind a zsidó hagyományban, mind a – főhősünk szempontjából nem irreleváns – arab világban, számos más kultúrához hasonlóan, egy emberre saját és az apja nevével hivatkoztak (például ben Mose, ibn Músza, azaz ‘Mózes fia’). Ezekből az apára utaló ragadványnevekből fokozatosan családnevek is létrejöttek (vö. Petőfi, Petrovics, Peterson, vö. Moskovics, Mosesson). Így beszélhetünk a Ben-Aser és a Ben-Naftali maszoréta családokról, valamint az Ibn-Tibbon fordítócsaládról. Utóbbiakra hivatkoznak úgy is, mint a Tibbonidák (az -idész végződésből). Maimonides fia Abraham Maimuni, még akkor is, ha az apját Mózesnek nevezték, nem Maimonnak. Így az ő teljes héber neve Abraham ben Mose Maimon (vagy Abraham ben Mose ben Maimon) volt.
A középkori és újkori latin nyelvű európai tudományosságban ezeket a héber és arab apai neveket (ill. családnévvé vált, eredetileg apai neveket) gyakran a görög -idész, pontosabban mondva, a görög eredetű latin -ides végződéssel latinosították. Így lett rabbi Mose ben Maimonból (Rambam) a latin nyelvű szakirodalomban Maimonides. És így lett rabbi Mose ben Naḥmanból (Ramban) Nahmanides (avagy Naḥmanides, Nachmanides), és rabbi Levi ben Gersomból (Ralbag) Gersonides.
Ezek a latin nevek tehát a latin nyelvű tudományos-filozófiai szakirodalomban születtek, nem pedig görög nyelvű kontextusban. Latin betűkkel írták le, soha nem görög betűkkel (az újkori újgörög nyelvű filozófiatörténeti szakirodalom kivételével, talán az elmúlt 100-200 évben). Tehát igaz, hogy az -idész végződés görög eredetű, de a Maimonides név nem az.
Következésképp nincs indoka annak, hogy úgy tegyünk, mintha Maimonides, Nahmanides és Gersonides görög nevek volnának, amelyeket fonetikusan kellene átírnunk. Az olyan pszeudo-görög alakok, mint a Ναχμανίδης, csak a Wikipedián léteznek, nem eredetiek. Így az általam javasolt alak, ellentétben a legelterjedtebb mai magyarországi írásmóddal: Maimonides.
De nem ugyanaz a helyzet Majmúni Mózes esetén, mint mestere, Arisztotelész/Aristoteles, és általában az ókori görögök esetén. Miért?
Mind a zsidó hagyományban, mind a – főhősünk szempontjából nem irreleváns – arab világban, számos más kultúrához hasonlóan, egy emberre saját és az apja nevével hivatkoztak (például ben Mose, ibn Músza, azaz ‘Mózes fia’). Ezekből az apára utaló ragadványnevekből fokozatosan családnevek is létrejöttek (vö. Petőfi, Petrovics, Peterson, vö. Moskovics, Mosesson). Így beszélhetünk a Ben-Aser és a Ben-Naftali maszoréta családokról, valamint az Ibn-Tibbon fordítócsaládról. Utóbbiakra hivatkoznak úgy is, mint a Tibbonidák (az -idész végződésből). Maimonides fia Abraham Maimuni, még akkor is, ha az apját Mózesnek nevezték, nem Maimonnak. Így az ő teljes héber neve Abraham ben Mose Maimon (vagy Abraham ben Mose ben Maimon) volt.
A középkori és újkori latin nyelvű európai tudományosságban ezeket a héber és arab apai neveket (ill. családnévvé vált, eredetileg apai neveket) gyakran a görög -idész, pontosabban mondva, a görög eredetű latin -ides végződéssel latinosították. Így lett rabbi Mose ben Maimonból (Rambam) a latin nyelvű szakirodalomban Maimonides. És így lett rabbi Mose ben Naḥmanból (Ramban) Nahmanides (avagy Naḥmanides, Nachmanides), és rabbi Levi ben Gersomból (Ralbag) Gersonides.
Ezek a latin nevek tehát a latin nyelvű tudományos-filozófiai szakirodalomban születtek, nem pedig görög nyelvű kontextusban. Latin betűkkel írták le, soha nem görög betűkkel (az újkori újgörög nyelvű filozófiatörténeti szakirodalom kivételével, talán az elmúlt 100-200 évben). Tehát igaz, hogy az -idész végződés görög eredetű, de a Maimonides név nem az.
Következésképp nincs indoka annak, hogy úgy tegyünk, mintha Maimonides, Nahmanides és Gersonides görög nevek volnának, amelyeket fonetikusan kellene átírnunk. Az olyan pszeudo-görög alakok, mint a Ναχμανίδης, csak a Wikipedián léteznek, nem eredetiek. Így az általam javasolt alak, ellentétben a legelterjedtebb mai magyarországi írásmóddal: Maimonides.
Röviden: ha nem Sekszpír és Csörcsil, ha nem Russzó és Dögól, akkor ne legyen Maimonidész se.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése