Arám, arámi, arameus

Három szó, amelyet sokan sokféleképp használnak: arám, arámi, arameus. Vajon melyik a helyes?

Egy ókori népről van szó, amely az i. e. 12-11. században jelent meg a mai Szíria területén. A nomád-félnomád törzsi életmódot felváltva városállamokat alapítottak, melyek közül a legismertebb Damaszkusz. A nyelvük a hébernek viszonylag közeli rokona volt, szintén a sémi nyelvek északnyugati ágába tartozott. Szintén átvették a föníciaiaktól a betűírást, és általában a kultúrájuk, vallásuk beleilleszkedett a kor és a térség kultúráiba, vallási rendszereibe. Aztán az i. e. 8. században megjelent az Újasszír Birodalom, amely meghódította ezeket a kiskirályságokat, lakosságukat részben deportálta, és az etnikum szép lassan feloldódott az ókori közel-keleti nagy olvasztótégelyben.

Azonban a nyelvükkel valami más történt. Talán az asszír hadsereg írnokai, talán a demográfiai folyamatok az okai annak, hogy a nyelvük elterjedt és fennmaradt az önálló etnikai identitás megszűnése után is. A Perzsa Birodalom egyik hivatalos nyelve, később is a térség lingua francája, amelyet a görög inkább csak a városokban szorított ki a hellenisztikus és római korban, és csak az arab fogja tudni végképp "legyőzni". De kisebb, periferikus és az iszlámra nem áttérő (zsidó és keresztény) szigetekközösségekben egészen a 21. század elejéig beszélik/beszélték (?) kései nyelvváltozatait. 

A zsidóság második "szent" nyelve a héber után. Többek között a bibliai Ezra és Dániel könyvének több szakasza, fejezete, a targumok, a talmudi irodalom, a kaddis, a Zohár is ezen a nyelven (illetve ennek a nyelvnek a különböző változatain) született. Egy másik nyelvváltozat, a szír nyelv vált a keleti kereszténység több ágának is a szent nyelvévé. A hatalmas szír nyelvű irodalom jelentősége az egyetemes kultúrtörténet szempontjából az, hogy hidat képezett az ókori görög és a középkori arab tudomány között.

Hogyan nevezzük? Tanárom, Komoróczy Géza, így fogalmazott az egyik handoutján:

Arám: országnév. Nyelv, nép magyarul: arámi (és nem arám vagy arameus) (héber arammi); arámiul stb.

Az arameus elnevezés kicsit régies. Bár az irodalomban gyakran találkozhatunk vele, egy 21. századi szerző – véleményem szerint – kerülje a használatát. A káld, kaldeus elnevezések végképp archaikusak. Sokan használják az arám szót, mind országnévként, mind a vaskori etnikum elnevezéseként, mind a nyelv megjelölésére. Például Karasszon Dezső híres füzetecskéjének a címe Héber gyakorlókönyv és bibliai arám nyelvtan.  Ez a mű az 1980-as években született, és a 90-es évek elején adták ki újra. Használatos még az arámi melléknév is (illetve főnevesült melléknév), amely természetesen a magyar -i képzőt tartalmazza, nem pedig a héberből (vagy más sémi nyelvből) átvett alak.

Benyomásom szerint a 21. századi biblikusok és hebraisták körében az arámi alak fokozatosan kiszorítja az előző generáció által használt arám alakot. Legalábbis a nyelv megjelölésére. Ugyanakkor megfigyelhető egy olyan gyakorlat is, amely visszaadja a német, angol és néhány más nyugati nyelvben meglévő distinkciót az etnikum és a nép között:

	országnév	nép neve	nyelv neve
magyarul:	Arám	arám	arámi
angolul:	Aram	Aramean	Aramaic
németül:	Aram	Aramäer	Aramäisch
hollandul:	Aram	Arameeër	Aramees

Tehát: arám törzsek, nem pedig arámi törzsek. Ugyanakkor arámi nyelvtan, nem pedig arám nyelvtan. Az arám királyságok területén talált óarámi nyelvű feliratok az arám kultúra bizonyítékai, egyben az arámi legkorábbi korszakának a nyelvemlékei.

Ez a szóhasználat tükrözi a bemutatott nép és nyelv szokatlan történetét. A vaskorban (i. e. 12-7. század) létezett egy etnikum, saját etnikai identitással, kultúrával, vallással, körülbelül a mai Szíria területén. Ez az etnikum beszélt egy nyelvet, amely történetesen korai változata(i) volt annak a nyelvnek, amely évszázadokkal később – immár az említett etnikum megszűnése után – önálló karriert futott be.

Utóirat: Ha jobban belegondolok, Komoróczy tanár úr tanítványa maradok, mert az etnikum megjelölésére is leginkább az arámi szó jön a nyelvemre: "az arámiak" (nem pedig "az arámok"). A Haggadából is jól ismert Deut. 26,5 (אֲרַמִּי אֹבֵד אָבִי) pedig a fülemben úgy hangzik jól, hogy "bolyongó arámi volt az apám". Itt persze a héber hangalak is lehet rám hatással, mint ahogy az a tény is, hogy sokkal gyakrabban kerül szóba az arámi nyelv, mint az arám(i) nép.