Helyesírás, konvenció: mi végre?

Az akadémiai helyesírási szabályzat nem törvény, nem jogszabály. A rendőr nem ír fel, ha nem tartjuk be. Mi akkor a célja?

A magyar helyesírási rendszer egy társadalmi konvenció, akárcsak a legtöbb írásbeliséggel rendelkező kultúrában. Több funkciója is van, ezek közül mutatok most be hármat.

Az egyik funkciója a többértelműségek feloldása. A híres viccet [1] idézve, nem mindegy, hogy Anya csak egy van avagy Anya, csak egy van. Az sem mindegy, hogy dobot vagy dobott, a zűr vagy az űr. Az előbbi esetben a helyesírás (a központozás) egy olyan jelenségre utal, az intonációra, amely élőszóban nagyon is jelen van, de az írás amúgy nem jelzi. A központozás, ha nem is kódolja pontosan a mondat dallamát, a hangsúlyokat és a szüneteket, de legalább megkülönbözteti a két lehetséges kiejtést, amely két különböző jelentésnek felel meg. A második esetben a kiejtésbeli különbség minimális, hangzó beszéd esetén valószínűleg csak a szövegkörnyezetből tudnánk, melyikre gondolt a beszélő. Szóban azonban a nonverbális kommunikációra is támaszkodhatunk, és általában lehetőségünk van a visszakérdezésre, a félreértések tisztázására is. Ezzel szemben írásban, különösen a hagyományos írott műfajokban, érdemes kihasználni az íráskép adta lehetőségeket a többértelműségek csökkentése érdekében. Ezt nevezzük helyesírásnak.

Egy másik funkciója a helyesírásnak – és blogunk szempontjából ez a legfontosabb – az egységes íráskép adta előnyök. Gondoljunk arra, hányféle piktogram jelezheti az illemhelyet egy étteremben. Vajon megfigyelhetjük ugyanezt a változatosságot a közlekedési táblák esetén? Ugye nem? Képzeljük el, hogy az elsőbbségadás kötelező tábla hol kisebb, hol nagyobb. Egyszer a piros szegély árnyalata világosabb, máskor a tábla derékszögű háromszög alakú. Megint máskor a táblát egy felirat helyettesíti. Mi lenne ennek a következménye? Az, hogy az autóvezetők a tábla észlelése után fontos tizedmásodperceket veszítenének a vizuális impulzus értelmezésével. Mindenki rájönne, hogy milyen tábláról van szó, de egy szempillantással később, mint ha a táblák egységesek lennének. Ugyanez történik az olvasás során is, bár a következmények nem annyira súlyosak, mint egy meg nem adott elsőbbség esetén. Az egységes íráskép felgyorsítja az olvasást, és figyelmünk a formáról a tartalomra helyeződhet át. Ha viszont valaki szokatlan módon ír le egy szót (hüje és tyúxar), akkor az olvasója azonnal felkapja a fejét, és elgondolkodik a látottakon: vajon mi lehet a konvenciótól való eltérés indoka, mit akar ezzel a szerző?

Harmadik funkciója a helyesírásnak önmagunk társadalmi pozícionálása. Aki jó helyesírással ír, az művelt, tanult, legalábbis ezt tartja róla a társadalom. Aki rossz helyesírással ír, azt tanulatlannak, butának tartják. (Bízunk benne, hogy a 21. század során ez változni fog, mert például a diszlexiával küzdő társaink nem a tanulatlanságuk vagy a butaságuk következtében nem képesek helyesen írni. De sajnos a társadalmunk még nem tart itt.) Következésképp a helyesírási konvenciók követésével azt jelezzük, hogy a konvenciókat ismerők és elfogadók táborába tartozunk. A tudományos értekező prózában és a hivatalos dokumentumokban az akadémiai helyesírás követése műfaji követelmény, amelyet az olvasó elvár a szerzőtől. Az ún. helyes helyesírástól való eltérés a műfaji szabályok súlyos megsértése lenne.

Márpedig a hejesírási konvenciók tudatos meksértése lázadás. Ennek is megvan a maga heje és ideje.

---

[1] Ha valaki nem ismerné, a vicc a következő: A tanító néni fogalmazást írat, Anya csak egy van címmel. Pistike a következőket írja: "Eltörtem a lábam, nagyon fájt, otthon kellett maradnom, és anyukám napokon keresztül ápolt. Anya csak egy van!" Józsika fogalmazása a következő: "Anyukám minden nap megkérdezi, mi a kedvenc ételem, és mindig azt főzi. Anya csak egy van!" Móricka is ír egy fogalmazást: "Anyukám beküldött a spájzba, hogy hozzak ki neki két tojást. Bementem a spájzba, és kikiabáltam neki: Anya, csak egy van!"